A vakvezető kutyák sok mindenben segítik gazdáikat: a biztonságos és gyors közlekedésben, a társadalmi beilleszkedésben nyújtanak folyamatos támogatást a látássérült embereknek. Különleges tudásuk a kiképzők kemény munkájának eredménye.
A vakvezető kutyákra örömmel és elismeréssel tekintenek nemcsak gazdáik, de minden ember, aki látja őket, miközben munkájukat végzik.
A vakvezető kutyák világnapjának célja, hogy elősegítse e komoly munka ismertségét és elismertségét.
Időszámításunk szerint 79-ből származik a legelső, vak embert vezető kutyák létezését bizonyító emlék.
A pompeii ásatások során találtak a vak személyek segítésére használt vezető kutyákat ábrázoló festményeket.
Az azóta eltelt évszázadok során különböző országokban használtak vakvezető kutyákat, például az ókori Kínában és a középkori Európában is. Az 1700-as és 1800-as évek során a történészek és az antropológusok több utalást találtak vak embert vezető kutyára, óvodai versikékben és történetekben.
Az 1800-as évek közepéig nem létezett még vakvezető kutyákat elismerő jogszabály, elsőként a brit parlament mentesítette az ebadó alól a vakvezető kutyák gazdáit 1838-ban.
A vakvezető kutyák intézményesített kiképzése az 1900-as évek elején kezdődött. 1934-ben Guide Dogs for the Blind Association néven alapították az első vakvezetőkutya-kiképző szervezetet Angliában. A II. Világháború megvakult veteránjai között széles körben alkalmaztak vakvezető kutyákat.
Magyarországon – hivatalosan – 1979 óta zajlik vakvezető kutya-kiképzés. 2002-ig egyedül az MVGYOSZ végezte a tevékenységet, majd különböző alapítványok és egyesületek is próbálkoztak a dologgal, több-kevesebb sikerrel.
A világnap létezését is az MVGYOSZ vezette be a köztudatba.
