november 14, 2025

Az alapítványról

A Katolikus Ifjúsági Alapítvány (Továbbiakban: KIA) 1991 óta működik a Dél-Alföldön, a Szeged-Csanádi Egyházmegye területén. Az alapítvány több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkezik a következő területeken: nevelés, képzés, oktatás, szociális és kulturális tevékenység. Továbbá, a kezdetektől fogva célul tűzte ki a Szegeden élő és tanuló egyetemisták támogatását mind szakmai-szellemi, mind lelki szempontból. Szeretné megszólítani a hívő és kereső fiatalokat is. A KIA-t 1991-ben Szegeden, Kondé Lajos atya – akkori ifjúsági lelkész vezetésével alakult meg. Elsődleges feladata az egyházmegyében élő fiatalokkal való pasztorációs munka előmozdítása, megújítása volt, ezek közül kiemelendő programok: Egyházmegyei Ifjúsági Találkozók szervezése, Zöldfás Katolikus Ifjúsági Központ megépítése, Felrázás Program, Szent Imre Szakkollégium, Egyetemi Lelkészség kialakítása stb. Az ezredforduló környékén jött a gondolat és a lehetőség, hogy az egyházmegye központjában, Szegeden is fontos lenne – egyfajta új irányaként a preevangelizációnak – minél több emberhez eljuttatni az evangélium üzenetét. 2000 szeptemberében nyitotta meg kapuit Szeged szívében – a Renovabis támogatásával – a Millenniumi Kávéház. A 2000 óta működő Millenniumi Kávéházban városi és regionális szinten is jelentős kulturális és közéleti tevékenységek zajlanak. Igen jelentős a határon túli (elsősorban Arad és Temes megye, Székelyföld, Bácska, Bánság, Szerémség) magyar kulturális rendezvények száma is. A kávéház perevangelizációs szerepe mellett közösségteremtő térként működik. Ablak a városra, amelyen keresztül az egyház másik arca mutatkozik meg: figyelni a közösségekre, fiatalokra, kultúrára, értéket közvetíteni a világ felé nyitottan. Az Alapítvány programot szervez a középiskolás fiatalok és családok számára is. Sokszínű tevékenységével szinte minden korosztályt megszólít. Mindemellett kiemelendő, hogy az ifjúság számára szervezi programjainak legnagyobb részét. Az elmúlt 22 évben közel 3500 rendezvény valósult meg a kávéházban, amin körülbelül 160000 érdeklődő vett részt. Programok között zenei koncertek (jazz, blues, világzene, könnyűzene), népzenei és néptáncos programok, társadalmi jellegű előadások, kerekasztal beszélgetések, vitafórumok, kulturális rendezvények (úti beszámolók, egyetemi szakestek), irodalmi programok, kiállítások is szerepeltek. 2021 nyarán a szegedi Agora szervezésében lehetősége volt a Katolikus Ifjúsági Alapítványnak is részt vennie a kulturális sétányon. A kulturális sétányon 6 darab megállító táblán mutatta be a szervezet tevékenységének 20 évét. A koronavírus járvány miatt nem volt lehetősége méltóképpen nagyszabású ünnepség keretében megünnepelnie az alapítványnak jubileumi ünnepségét. Kiemelendő, hogy a budapesti Fonó klub első vidéke helyszíneként szolgált a Millenniumi Kávéház és Klub Szegeden 2014 és 2021 között. Havi vagy akár heti rendszerességgel valósultak meg népzenei koncertek és táncházak a Kávéházban. A Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium, mint konzorciumvezető  és a Katolikus Ifjúsági Alapítvány, mint konzorciumi tag projektje a R.O.M.A –Reményteli országban mindenki ajándék integrált közösségfejlesztő program ( EFOP-1.3.7-17). A Csöndband nevű zenei programsorozat keretében akusztikus könnyűzenei koncertek szervezése valósul meg a Kávéházban.

A Migráns Információs Pontot (MIP) a Katolikus Ifjúsági Alapítvány találta ki és kezeli, amelynek célja volt segíteni az úton lévő migránsokat a családtagjaikkal, barátaikkal való kommunikációban, valamint az utazásukkal kapcsolatos információk megtalálásában. Ifjúsági tevékenysége mellett az alapítvány mindig nyitott volt az új lehetőségekre és tevékenységekre, hogy választ adjon az aktuális társadalmi kihívásokra, például a közelmúltbeli migrációs válságra. Innen indult az ötlet és MIP projekt megvalósítása. A Katolikus Ifjúsági Alapítvány, a Dombos Fest és a Wemsical Serbia Egyesület két éven át tartó programsorozatot indított 2018 májusában, Modern Folking – A multikulturális kapcsolatok erősítése a határmenti régióban ifjúsági rendezvények szervezésével címmel, amelynek támogatója az Interreg-IPA CBC Magyarország−Szerbia Program volt. A Modern Folking célja volt a multikulturális kapcsolatok erősítése, ifjúsági rendezvények szervezése Magyarország és Szerbia határmenti régiójában. A Katolikus Ifjúsági Alapítvány (KIA) összesítve a projekt keretében a következő tevékenységeket valósította meg: egy népzenei fesztivált (Street Folk Feszt), 12 alkalommal szervezett Fonó estet, hét alkalommal tartott Bordal Végekrűl programot, 18 darab irodalmi és történelmi est szervezője és hat darab workshop lebonyolítója.

A magyarországi pályázatok mellett két nemzetközi pályázatban is részt vett  az alapítvány. A Creative Digital Spaces Erasmus+ nagyléptékű stratégiai partnerségben szlovén vezető partnerrel és cseh, spanyol és olasz társpartnerekkel kreatív digitális terek kialakításában és ifjúsági vezetők, mentorok és trénerek digitális kompetenciájának fejlesztésén dolgoztak. A pályázat a Covid-19 járványhelyzetre való tekintettel a kreativitást és ifjúsági munkát elősegítő tevékenységre helyezi a hangsúlyt. Vezető partnerként a romániai és szerbiai partnerekkel Erasmus+ kisléptékű stratégia partnerség keretében az Önkéntesség Újratöltve! című projektet vezette..

Mindez jól mutatja, hogy az Alapítvány dinamikusan és rugalmasan képes válaszolni napjaink kihívásaira,  és modern, ugyanakkor az egyházi tanításokkal összhangban álló választ képes adni az aktuális  társadalmi problémákra.