Ezen a napon ünnepeljük a verset, a szavak erejét, az érzések kimondhatóságát – és persze József Attila születésnapját, aki nemcsak a magyar irodalom egyik legmeghatározóbb alakja volt, hanem egy olyan ember, aki verseiben a legmélyebb emberi tapasztalatokat, fájdalmakat és reményeket tudta formába önteni. A költészet napja azonban nemcsak róla szól, hanem mindannyiunkról. Azokról a pillanatokról, amikor egy sor úgy talál ránk, mintha nekünk írták volna. Azokról a szavakról, amiket mi sem tudtunk kimondani, de valaki más már megtette helyettünk.
Ebben a rohanó világban ritkán adunk időt a lírának. De ma talán álljunk meg egy percre. Lapozzunk fel egy régi kötetet, keressünk egy sort, amit gyerekként tanultunk, vagy fedezzünk fel egy új kortárs költőt, aki most is a világunkat próbálja megérteni verssorokban.
Íme néhány gondolat, amivel ma elindulhatunk:
• „Az ember végül homokos, szomorú, vizes síkra ér, / ahol nem mozdul semmi sem, és nincsenek már díszek.” – József Attila
• „És látod, nincs több szó, csak a csend, a megbékélés szava.” – Pilinszky János
• „A világ kinyílik egy versben.” – Szabó T. Anna
#magyarköltészetnapja #versbenazélet #józsefattila #versma
